A net, a szájt s az erdélyiek

digitális városháza

Mottó: „Informatikusra márpedig nincs szükség. Csak számítógépekre a hivatalnokok asztalán.“
Részlet egy tanácsülés hangfelvételéből

5. A net, a szájt s az erdélyiek1

 

1994 decemberében „ajándékot“ hozott a Mikulás (már akkor is éreztem, hogy sok minden nincs rendben, most már világosan látom): a belső értékrendnek megfelelően a Városháza legtávolabbi, leghidegebb sarkába kaptunk irodát. A régi, frissen meszelt, meleg, világos irodámra másnak volt szüksége. Ráadásul „szerencsém“ is volt, a Polgári Védelem irodaberendezését is „megvettem“ a nyugdíjba vonuló ezredestől egy liter szilvapálinkáért. De nem ez volt az évvége legfontosabb eseménye: végre sikerült kiverekedni, hogy a számítástechnikai rendszer fejlesztésére külső segítséget is igénybe vehessünk. Az akkor megkötött, ma is élő keretszerződés volt a legfontosabb eszköz, aminek segítségével a meglévő elképzelések lassan formát kezdtek ölteni. Az akkor elkezdett munka eredménye az a komplex rendszer, amihez hasonlót más önkormányzat önerőből kies e hazában nem nagyon tud felmutatni. Az évvégi pénzköltési hajsza2 eredményeképpen megvásároltuk az első hálózati kiszolgálót (szervert) és az egyik legjobb, akkor elérhető hálózati operációs rendszert, egy SCO Unix-ot. Az irodában lévő gépeket hálózatba kötöttük, ez a három gép lett a mai, több, mint ötven munkaállomást és négy kiszolgálót magában foglaló hálózat magja. És ez a kis hálózat és a SCO voltak maga a kísértés: a dobozba zárva egy új világ, a hálózatok, az információ megosztás és elérés, a gyors, hatékony kommunikáció, az Internet világa várt felfedezésre.

Ettől fogva végig dolgozott bennem a kisördög: ezt a világot meg kell ismerni, jelen kell benne lenni, meg kell hódítani, hasznunkra kell fordítani. Erre buzdítottak addigi ismereteim, a tudásvágy és nem utolsósorban a Frank Grigas által számomra előfizetett szaklap, a PC Magazine írásai. A megvalósításig azonban hosszú és tekervényes út vezetett. Először is ott voltak az objektív nehézségek: kereskedelmi Internet-szolgáltató nem hogy a városban, hanem az országban sem létezett, csak „beetetés“ formájában, egy bukaresti telefonszámot tárcsázva lehetett valamikor 1995 nyarától néha elérni a „Netet“, kis szerencsével, ha meg nem szakadt a vonal, úgy tízpercenként le is lehetett tölteni egy-egy oldalt. Mai ésszel egyszerűen felfoghatatlan mazochizmus kellett hozzá. De a nagyobb baj más volt, meg kellett győzni mindenkit arról, hogy ez még valamire jó is lehet, Ehhez már több idő kellett, csaknem három év. És ma sem vagyok benne biztos, hogy a tanácsosi tisztséget betöltő volt kollégámat kivéve bárkit is meggyőztem.

Ha valamikor is komolyan gondoltam, hogy a várost akarom szolgálni, magától értetődő volt, hogy ezt az új, hatékony médiumot is ennek a szolgálatába kell fogni. Még mielőtt sikerült volna elérni, hogy tisztességes Internet-eléréshez, majd tárhelyhez jussak, ehhez új szakmát kellett - és lehetett - tanulni, a webmesterkedést3. Ennek eredményeként 1995 késő tavaszán már készen állt az első, ugyan eléggé kezdetleges, de már akkor négy nyelvű honlap, lehetett neki helyet keresni. Eleinte, egyik maszek munkám eredményeként4 sikerült egy e-mail címre szert tennem, majd, sikeres pályázatok5 sorozata után előbb helyi Internet-kapcsolatra, majd tárhelyre is. A város honlapja6 1995 szeptembere óta fenn van a „neten“. Romániában csak Temesvárnak volt hamarább honlapja, az is egy külföldre szakadt hazánkfia jóvoltából.

Nemsokára kiderült, hogy ez még csak a kezdet, hiába vagyunk a világhálón, ha nem találnak meg, ha nem vagyunk érdekesek a világ számára! Újabb tanulmányok és kutakodások után rájöttem, hogy mi a teendő7. A lényeg az, hogy dolgozni kell, kapcsolatokat kell építeni. Ebből az időből sok „virtuális barátság“ mai napig él, levelező partnereim Tokiótól Torontóig, Svédországtól Ausztráliáig a mai napig meg-megkeresnek. ekkor kaptam az elsőt a sok virtuális pofon közül is, ui. kitiltottak egy magyar levelezőlistáról, ui. nem a „.hu“ doménről, tehát nem Magyarországról jöttem. A fentiek érlelték meg az elhatározást, hogy valamiképpen az erdélyi magyar internet-társadalmat is meg kellene keresni, hátha együtt sikeresebbek vagyunk. Kiderült, ezzel - és általában a határokon kívül rekedt magyarokkal - a kutya sem foglalkozik. GóbézillaAkkoriban, valamikor 1996-ban, az Internet robbanásszerű fejlődésének hatására indult egy érdekes kezdeményezés, a Netscape Communications által szponzorált Open Directory Project, ami nem kisebb feladatot tűzött ki az önkéntesekből álló kis csapat elé, mint az Internet kézi feltérképezése és kategorizálása annak érdekében, hogy a keresőszerverek igen esetleges és kétes eredményei helyében egy igazi, megbízható, emberek által összeválogatott és leellenőrzött címtárat hozzanak létre. Ma már a legnagyobb keresőszerverek találati listáinak első részében szinte kizárólag innen származó adatok vannak. Akkoriban, amikor népszerűsítési lehetőséget keresve rábukkantam, az önkéntesek száma még bőven leírható volt négy számjeggyel. Legnagyobb fájdalmamra itt sem találtam erdélyi magyar vagy magyar vonatkozású címeket, tehát nem volt más választás, jelentkeztem önkéntesnek a szerkesztők közé. Az ötszázezredik katalogizált honlapot már a csapat tagjaként, mint a határon túli magyarokkal8 foglalkozó felelős szerkesztő ünnepeltem meg.

Közben sikerült korlátlan Internet hozzáférést szerezni az egész városházának, ami a pályázatok lejárta utáni, két éves átmeneti időszakot leszámítva mind a mai napig ingyenes. A honlap is, egy átmeneti időszak után 1997 húsvétjától a saját szerverünkön talált végső helyre. Mára már több, mint kétezer oldalt és tízezer képet tartalmaz és benne van a „felső százezerben“, ami a becslések szerint mintegy negyvenötmilliónyi létező honlap között nem egy lebecsülhető pozíció. Az utolsó tizenkét hónapban százharminckét ország több, mint nyolcvanezer internetezője látta. (2004-es adat)

Hogy honnan tudom? Bárki megnézheti ezeket az adatokat. A honlap fejlődésével egyre kevésbé lehetett kézben tartani az egészet. Szükségessé vált valamilyen szoftveres segítség felhasználása, valami olyasmi, persze, ami nem kerül pénzbe és aminek az eredménye megmutatható mások számára is, lehetőleg magyarul. Az évek során sok mindent kipróbáltam, míg végül a „segíts magadon“ oldotta meg a problémát, így lettem több, ingyenes programcsomag társszerzője és/vagy magyarítója. Ezek egyike produkálja azt a nyilvánosan elérhető statisztikát, amiből a fenti adatokat idéztem.

Egyvalamit nem értem el sokáig: azt, hogy erre valaki is bármi kevés pénzt is adjon. A 2004 nyar'n végre megtört a jég: nyolc év után vehettem saját nevet a város honlapjának, végre nem a mások kegyelméből lehetünk kin a Világhálón. Ezzel együtt is jelenthetem, hogy rajtam a város már megint megspórolt, (2003 augusztusi csíkszeredai árakon számolva) csekély huszonöt-harminc ezer dollárt.

Csak nem is tud róla.


1 „Netul, saitul şi ardelenii“ eastern forgatókönyv - a nyolcvanas évek román álwesternjei után szabadon
2 Lásd az előző (4.) részt: (Pénz)ügyek-bajok
3 Nem ez volt az első, de az utolsó sem.
4 Mondanom sem kell, mindvégig kénytelen voltam másod-, harmad- sőt néha negyed-állásokkal „megpótolni“ a kapott fizetést. Mai napig a román közhivatalok fizetési rendszere azon a „bölcs“ megfigyelésen alapszik, hogy a közhivatalnok úgyis kiegészíti a jövedelmét. Arra senki sem gondolt, hogy az informatikusnak senki sem ad csúszópénzt. Első pillanattól fogva bevallottan, törvényes formában megdolgoztam ezért a kiegészítésért. Így esett meg, hogy az Úr kétezerharmadik esztendejében csak én találtattam Csíkszereda városában korruptnak: ui. egyedül nekem volt törvényesen bejegyzett mangánvállalkozásom. Lelkük rajta. Más beteg logikája miatt nem fogok nekiállni én is lopni.
5 Több év is volt, amikor a pályázati úton megnyert pénzek, javak és szolgáltatások összértéke meghaladta a Városháza informatikai költségvetését. De ez kit érdekel?
6 A „szájt“, ahogy manapság mondják, legtöbbször „Tedd fel a szájtra!“ vagy „Mért nincs fenn a szájton?“ formában.
7 Aki műhelytitkokra kíváncsi, az keressen meg, jó pénzért akár még meg is tudhat ezt-azt!
8 Voltam még az európai hokiért felelős szerkesztő is, ezt 2003-ban visszamondtam, de mellékesen Hargita megye és csángó témában 2005 januárjáig én voltam a „DMOZ - illetékes“, amikor kiléptem a csapatból. Sajnos utánam nem került más önkéntes, pedig munka volna.